Szolgáltatásaink

Pályázatírás

Pályázati irodánk célja, hogy az életképes, fenntartható ötletekből a lehető legkisebb saját forrással, és a rendelkezésre álló finanszírozási források maximális bevonásával, MŰKÖDŐ, SIKERES projekteket hozzon létre.

 

Komplex szolgáltatást nyújtunk: a pályázat megírásától a költségtervezésen, szerződéskötésen és elszámolásokon át segítjük a projektek megvalósulását, lefedve a teljes adminisztrációs területet, és nyomon követjük a projekt alakulását a fenntartási időszakban is.

 

Az ötlet és a megvalósítás közötti rögös úton támogatjuk Önt és csapatát a projekt indulásakor, átsegítjük az akadályokon hogy a mérföldköveket sikeresen elérje, rendelkezésére állunk a projekt zárásakor valamint az azt követő időszakban is.

 

Irodánk elkötelezett híve az innovációnak, ezért elsősorban a kutatás-fejlesztési projektek mellett tettük le voksunkat, de foglalkozunk eszközbeszerzési és mezőgazdasági témájú, illetve magánszemélyeknek szóló pályázatokkal is. Tapasztalatot szereztünk különböző finanszírozási formák, mint például a csak hazai-; a csak brüsszeli-; illetve a vegyes finanszírozású, vissza nem térítendő támogatások lehívásában.

 

Jelszavunk a hatékonyság és a siker, amit a 2007-2013 közötti pályázati időszakban összesen 4,1 milliárd forint projektösszeg és 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás igazol, melyet ügyfeleinkkel közösen, csapatként együttműködve nyertünk, valósítottunk meg és zártunk le.

 

A 2014-2020 közötti pályázati időszakban ezidáig összesen 3,9 milliárd forint projektösszegű és 2,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatású projektet nyertünk meg. Ügyfeleinket folyamatosan támogatjuk a megvalósítás során.

 

A 2014-2020 pályázati időszak első fázisában már több mint 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást tartalmazó, összesen 1,2 milliárd forint összegű, általunk megírt pályázati projekt vár bírálatra.

 

EU-s megnyert pályázataink összege eléri a 410 millió forintot, melyek 278 millió forint vissza nem térítendő támogatást jelentettek ügyfeleink számára.

Consulting:        +36 30 409 5639

Iroda:                  +36 30 384 6590

© 2020 HDBC Consulting Zrt..

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now